2010.03.23. tájékoztatás

Minden kedves tagunknak kellemes Húsvéti ünnepet és jó pihenést kíván
az Egyesület Elnöksége

Néhány időszerű téma:

1. Az önkormányzati ülésen hozott döntéssel szemben a www. Balatonszarszo.hu honlapon olvasható: 2010. május 10-15 között kitehető a zöld nyesedék.

2. Szemétszállítás még is a 2009. 12. 14. önkormányzati ülésen elvetett zöldfok javaslat szerint történik.

3. Lehetőség van írásban bejelenteni a Zöldfok Zrt. felé 60 liter/szállítási alkalom igénylését, ami költségmegtakarítást jelent.

4. A Jókai utca elején (Vasútállomással szemben) található Vendéglátó ―úgynevezett Bazár sor― bezárásra kerül, a szezonra palánkkal veszik körül az épületet.

5. A kertmoziról évek óta képtelenek döntést hozni. A képviselő testület ebben az ügyben is, mint a Bazársornál nem tud reális célt kitűzni, változgatja döntéseit, túl sokat akar nyerni!
A Balatonszárszói Üdülőegyesület éves közgyűlését 2009. július 26-án 10.00 órakor a balatonszárszói Művelődési Ház nagytermében tartotta. Az alacsony létszámú megjelenés -29 fő- miatt a megismételt közgyűlés 2009. július 26-án. 10.30 órakor ugyanitt kezdődött, amely az alapszabálya értelmében határozatképes. Közgyűlés a napirendi pontokat elfogadja.

1. napirendi pont: 2008. évi pénzügyi beszámoló, a beszámoló elfogadása

A Közgyűlés az egyesület 2008.évi pénzügyi elszámolását, 476.565 Ft. bevétellel, 302.825 Ft. kiadással és 173.740 Ft. Maradvánnyal egyhangú határozattal elfogadta. A 2007. évi Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) működési pályázaton elnyert 165.000 Ft.-ot 2008-ban utalták át, ezért ez az összeg itt szerepel.

2. napirendi pont: 2009. évi pénzügyi terv

Az egyesület az előző évi tervben szereplő tételeken nem változtat, a tagdíj bevétel tervezet változatlan. Ebben az évben is részt vettünk a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumának 2009. évi működési célra kiírt pályázatán, 100.000 Ft.-ot nyertünk. A 2008. évi 100.000.Ft önkormányzati támogatást idén utalták át, ezzel magasabb a bevételi tervünk.

Közgyűlés egyhangú határozattal elfogadta a 2009. évi pénzügyi tervet 563.740 Ft. bevétellel, 331.000 Ft. kiadással és 232.740 Ft. maradvánnyal.

3. napirendi pont: Elnökség beszámolója a 2008. évben végzett munkáról

Az elnök kéri, hogy információ tartás érdekében a mobil telefonszámaikat, esetleg szomszédiakét, szárszói ismerőseikét is írják fel, illetve SMS-en küldjék meg, valamint E-mail bejelentkezést kér a gimesi.andras@gmail.com -ra. Felhívja a tagok figyelmét a WEB lapunkra: rövid cím bszue.hu, leveleinkben szerepel a hosszú cím is, és minden elérhetőségünk.

Beszámoló az elmúlt év eseményeiről:

2009. március végéig történtekről az előző tájékoztató levében tájékoztatót küldtünk minden tagunknak, most azt nem ismételtük meg.

A nyolctagú elnöksége társadalmi munkában végzi feladatát, az Egyesület székhelye az egyik vezetőségi tag nyaralójában térítésmentesen van. Az Üdülőegyesületünk tagja a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetségének. Az Egyesületünk képviselője meghívás alapján tanácskozási joggal részt vesz a Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésein, véleményt mond az üdülőtulajdonosokat közvetlenül és közvetetten érintő döntésekről.

A község bevételének kb. 20%-át, kb.110-115 millió Ft.-ot fizetnek építményadó formájában az üdülőtulajdonosok. Az állandó lakosoktól a bevétel kb. 45 millió Ft. (kommunális, iparűzési, szgk adó, SZJA 50%-a).

Az elnök levelet írt a balatonparti üdülőegyesületek vezetőinek, és kérte támogatásukat a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetség (BFSZ) ez évi közgyűlésén tervezett felvetéshez. A társ egyesületek legjelentősebb problémáját abban látjuk, hogy nincs beleszólásunk az önkormányzat költségvetés tervezésébe. Az üdülőtulajdonosok nagy összegű adót fizetnek az önkormányzatoknak, de azok gyakorlatilag ennek minimális részét sem fordítják az üdülőterület fejlesztésére, karbantartására. Az önkormányzat vezetői és képviselői pedig az üdülőtulajdonosok létszámhoz viszonyítva alacsony mozgósítást látva nem is akarnak felvetéseinkkel, javaslatainkkal érdemben foglalkozni.

Javaslat a következő: az éves közgyűlésén hatalmazzuk fel a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége Kiemelten Közhasznú Szervezet vezetőjét arra, hogy az önkormányzatokról szóló törvény tervezett módosításánál tegyen javaslatot arra, hogy az egyesületeink az üdülőtulajdonosok adója 20-30%-a felhasználásáról kötelezően dönthessenek az önkormányzat éves költségvetésének megalkotásakor.

Továbbá jónak tartanánk első lépésben, az Esélyegyenlőség-, Állampolgári, kisebbségi-, vagy Jövő nemzedék- ombudsmannak levél írását figyelemfelkeltés érdekében.

Megjegyzés: a BFSZ elnöksége külön felhatalmazása alapján képviseli a szövetséget és az elnökséget az Országgyűlés és bizottságai, a Kormány és minisztériumai, politikai, gazdasági és társadalmi szervezetek, országos, regionális és helyi hatáskörű szervek, önkormányzatok, hatóságok és más harmadik személyek (jogi és természetesen személyek) felé és előtt; képviseli a szövetséget az adó-, pénzügyi és a társadalombiztosítási, valamint egyéb pénzügyi szervek előtt;

Az elmúlt három évben újra sok kifogás volt a szemétszállítással és annak díjával kapcsolatban. A téli szemétszállítás korábbi ígéret ellenére sem megoldott. A Zöldfok Rt. nyereség érdekelt. Ezt a szolgáltatást talán egy non profit cégnek kellene végezni. A költségvetési kimutatásukat az önkormányzatok elfogadják, pedig mint tulajdonosok (a konzorcium tagjai) kérhetnének részletes költségkimutatást.

A nyesedéket tavasszal 2009. május 4-től május 10-ig, ősszel 2009. október 12-től október 18-ig lehet kihelyezni. Az elszállítás a kihelyezést követő héten kezdődik meg. A nyesedékszállítást a Szárszóért Nonprofit Kft. végzi.

Sok tulajdonos kifogásolta a lomtalanítás-felesleges bútorok és egyéb a háztartásban felesleges dolog- kora tavaszi idejét április 20-at. Megfelelőnek a május második felét tartják, amikor az időjárás megengedi a hétvégi itt tartózkodást. Az őszi zöld elszállítását is későbbi időpontra kellene tenni.

A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a lomtalanítás május második felében történjen, a zöld nyesedék szállítását pedig, a lombhullásra tekintettel november közepén végezzék.

Levélben kértük a rendszeres zöld nyesedékszállítást, hasonlóan a környék településeihez, ahol azt több éve ingyenesen bevezetették. Sajnos ez továbbra is megoldandó feladat.

A Balatonföldvári Üdülőtulajdonosok Egyesülete 2009. július 5.-i közgyűlésén meghívásra részt vett az elnök. Az ülésen jelen volt Bezeréti Katalin polgármester, Basa István a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetségének (BFSZ) elnöke, Katus Lajos a BFSZ Déli parti elnökhelyettese és a Zöldfok képviselője is. A szemétszállításról parázs vita volt. A szemétszállítás rendszere itt a következő: Földváron az üdülőtulajdonosok annyi megkülönböztető jelzéssel ellátott műanyag zsákot (jövőre erősebb anyagból) kapnak ahány szállítási nap van. Az év végén megmaradt zsákokból ki lehet számítani a kifizetett, de el nem szállított szemetét mennyiségét. Ezen felül szerdai nap ingyenesen elszállítanak minden zöld nyesedéket. (az Önkormányzat költségén a Zöldfok végzi)

A Szárszó település rendezési terve szerint a keleti oldalon (Nefelejcs – Gesztenye utcák között) és a nyugati oldalon a Hunyadi utca folytatásával telkek kialakítására kerül sor. A jelenlegi három strandon kívül az önkormányzat elzárkózik újabb strandok kialakításától a település nyugati oldalán. Szükséges lenne a nyugati oldalon a Kaza utca, a Huba u. balatoni végén, valamint a Vízpart utcánál a balatonparti zöld telkeken fürdőhely kialakítására vizes blokkal. A Huba utcai fürdőhelyen minimális higiénia miatt WC kialakítása elengedhetetlen. Az ide lejáráshoz kértük, Somfai János úr közreműködésével, új vasúti átjáró kialakítását.

A Hunyadi u. egyik tulajdonosának kérésére levélben kértük a Polgármester intézkedését a 7-es úton 60 km-es sebességkorlátozó közúti tábla kihelyezésére.

Fő utca járdáinak felújítása megtörtént kb.100 millió forintért, szép lett, különösen, hogy az úttestet a Közútkezelő 15 millióért rendbe hozta.

Az üdülőterület útjaira (Berzsenyi, Hunyadi, Jókai utcáira, valamint a kátyúkra) is ráférne a rendbetétel. Felvetésemre a válasz: nincs pénz! Ugyanakkor a környező két település 20 millió Ft-tal tartozik, az ide iskolába járó tanulók térítési díja miatt; ezen felül kb. 2 millió Ft-ba került az állandó lakosok által lakott településrész virágosítása.

A Hunyadi u. telkeinek balatoni oldalán telekrendezés történt. Itt földút lesz, ahol a vasút felőli oldalra fűzfasort tervezünk. Kérjük véleményüket és segítségüket (pl. ültetési gödör kiásása, locsolás).

Meg kell említeni azt, hogy történtek pozitívumok is:

A Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumának 2008. évi működési célra kiírt pályázatán 100.000 Ft nyertünk.

Az Önkormányzattól 100.000 Ft. támogatást kapunk.

Központi strandon vizesblokk akadálymentesítése és kulturált kialakítása megtörtént.

A Bendegúz strandon a partig járda készült el és kialakítottak játszóteret kisgyerekeknek.

A Móricz strandon sportpálya van és kisgyerekek szórakoztatására játszóeszközök találhatók.

4. napirendi pont: Beszámoló elfogadása -határozathozatal – hozzászólások

Hozzászólások:

Fehér István alacsonynak tartja a taglétszámot, aminek egyik lehetséges oka, hogy az önkormányzat nem veszi komolyan a felvetéseinket. Javasolja a tulajdonosok megszólítását egyenként levélben, vagy szóban elmondva céljainkat és azt, hogy tömeges háttér nélkül nem tudjuk a szükséges mértékben érvényesíteni az üdülőtulajdonosok érdekeit. A választási törvény módosítására lenne szükség az üdülőtulajdonosok szavazati jogához. Felvetette részönkormányzat alakításának lehetőségét. Többek nevében kifogásolja a nyilvános WC-k kis számát és tisztaságát, továbbá azt, hogy a keleti oldal két strandjára magán területen vezet a lejáró, amelyek kisajátítása, a terület besorolása miatt nem kerülhet jelentős összegbe.

Kós Bence Balatonőszödön a szabad strandokon WC-zuhanyozó, játszótér van, úgy szintén Balatonedericsen a balatoni lejárok végén WC van, annak ellenére, hogy azok nem strandok. Szükséges vizesblokk a Kaza és Huba utcáknál is. Túl sűrűn gyalogos vasúti-átjárót a MÁV nem fog engedélyezni, a vasúti pálya védelme érdekében. Szükségesnek tart új átjárót.

Szendrődi József hangsúlyozta azt, hogy minél több fiatal támogatására és üdülőtulajdonos bekapcsolódására lenne szükség, ugyanis néhány tagot lehet semmibe venni, de ha ez tömegként jelenik meg annak egész más a tárgyalási súlya, azt nem lehet lekezelni. Tehát erősíteni kell a tömegbázist, támogatja Fehér úr javaslatát. Közgyűlés egyhangú határozattal a 2008.évi beszámolót elfogadja.

5. napirendi pont: 2009. évi feladat

A jövőre az eddigi gyakorlat szerint továbbra is szorgalmazzuk a következőket:

- továbbra sem megoldott az üdülőterületről a Móricz és a Bendegúz strandhoz lejáró ingatlan-nyilvántartási rendezése (szolgalmi jog);

- a Móricz Zs. strandra vezető erdei lejáratnál a levezető utat ki kell építeni, mind a lépcsős részt, mind a vasúthoz közelebb eső sáros részt rendbe kellene hozni;

- a Bendegúz téri strand területi besorolása a rendezési tervben (RRt-ben) zöldterületként szerepel, a jövőben is szorgalmazni kell annak stranddá nyilvánítását;

- a Hunyadi utca nyaralói mögött a vasútig húzódó elhanyagolt, gazos terület rendszeres karbantartását;

- Huba utca balatoni végénél a terület több szárszói kiadványban fürdőhelyként szerepel. Többször kértük és kérjük WC kialakítását.

- Parlagfű irtás szorgalmazása. Kérjük, jelezzék a jegyzőasszonynak hol vannak fertőzött területek.

Közgyűlés a 2009.évi feladatok végrehajtását egyhangú határozattal támogatja és elfogadja.

6. napirendi pont: Egyebek

Az elnök javaslatot tesz a közgyűlésnek elnökségi tagok felmentésére és új elnökségi tagok megvállasztására. Közgyűlés Komáromi Miklós és Király Hajnalka lemondását az elnökségi tagságáról egyhangú határozattal elfogadja. Közgyűlés Somfai Jánost, Fehér Istvánt és dr. Bálind Sándort egyhangú határozattal elnökségi taggá választja.

Az elnök javaslatot tesz „tiszteletbeli elnökségi tag” cím létrehozására és adományozására, tekintettel arra, hogy az Egyesület 19 évvel ezelőtt alakult és az alapító elnökségi, valamint a későbbi kiemelkedő munkát végző elnökségi tagok megérdemlik az elismerést. A cím tulajdonosa jogosult részt venni tanácskozási joggal az elnökségi üléseken. A cím adományozására az elnökség tesz javaslatot és a közgyűlés adományozza. Közgyűlés egyhangú határozattal támogatja a javaslatot és a „tiszteletbeli elnökségi tag” cím létrehozását elfogadja.

11.00 órakor megérkezik a dr. Méhész László polgármester úr és Bóka Jánosné, a Szárszóért Településgazdálkodási Közhasznú Kft. Vezetője.

Szemes Zoltánné (nem tag) A7-es út melletti árok és zöld terület elhanyagolt állapotát kritizálja. Megemlíti, hogy az utcai kiéget világító testeket nem pótolják (legutóbb a cserére, többszöri telefonálásra fél év kellett), a kábel-TV vezetékeit múlt év áprilisban felszerelték, de még nincs üzemeltetve. Szemét szállítás problémás. Válasz: 7-es út melletti területet rendbe teszik. Közvilágítást az E.ON tartja rendben. Kábel-TV témában a Supra Kft-t (Siófok) Telefon:06-84-310-334, vagy www.supratvtv.hu kell keresni.

Kőnig Éva Gábor Á. u. 43. Huba utcai strandra vasúti átjáró kialakítását, ott WC kialakítását, kutyák fürdetését tiltó tábla kihelyezését kéri. Felveti a vasúti állomáson a WC szörnyű állapotát, és a Gábor Á. utcában a tavalyi kátyúzás rossz minőségét. Válasz: a WC-t pár éve az akkori önkormányzat vandál-biztossá korszerűsítette, az a vasút tulajdona, nem köz WC. Az önkormányzat a takarítást nem tudja átvállalni. Nem tervezték a három meglévő strandon túl újak létesítését, azonban a Huba u. környéki nyaralók kérését figyelembe véve ott szabad-strandot alakítanak ki vizes blokkal a 2010. évi szezonra. Az Esztergomi utcánál vasúti gyalogos átjáró ügyében a MÁV Pécsi Igazgatóságával felvették a kapcsolatot, várhatóan jövőre ez is meg lesz. Kutyákat a Balatonban fürdetni tilos.

Fehér István a WC (pavilon sor, Móricz strand, vasút) borzalmas állapotára utalva, kéri az ellenőrzés fokozását és a gyakoribb takarítást. Az önkormányzat kötelezi a tulajdonosokat a telek előtti terület és árok karbantartására. A vízelvezető árkok rendben tartása eszközöket igényel, baleset veszélyes, ennek megelőzésére kérhetnénk balesetvédelmi oktatást. A szemétszállításról: kötelező jelleggel fizetnünk kell a díját. Ha nem szállítják el amíg a tulajdonos itt van a kukák visszahelyezése nincs megoldva. A szemétszállítást nem biztos, hogy a Zöldfoknál kellene megrendelni. Válasz: a Zamárdi telep bezárt a távolabbi EU szabványoknak megfelelő somi szemétlerakó telepre történik a szállítás. A somi telep 204 településből álló konzorcium tulajdona, a Zöldfok pedig 10 évre elnyerte a szállítás jogát, csak ezután lehet szolgáltatót váltani. A Zöldfok rendkívül drágán és alacsony színvonalon szolgáltat, erre a tulajdonos önkormányzatok többször felhívták a vezetőség figyelmét. Csak több tulajdonos önkormányzat együttes fellépésével lehetne eredményt elérni, amire a tabi önkormányzat megpróbálkozik. WC-k: a bazársori magán tulajdonban van. Idén az épület lebontásra kerül és egy vállalkozó 140 millió Ft-ért öt üzletes újat épít (minden egységben külön mellékhelységgel) 25 éves bérleti jogért. Kérdésre elmondta: nem lesz nyilvános WC a pavilonsor környékén. Üdülőtulajdonosi igény az, hogy legyen 22.00 óra után is nyitva tartó nyilvános WC.

Endrey Miklós a Vízpart utca forgalma rendkívül megnőtt a Mikszáth utcát leszűkítő parkoló autók miatt. Az utca állapota rendkívül rossz, baleset veszélyes. Már múlt évben is kérte a mély kátyúk kijavítását. Válasz: a Vízpart u. és az előtte található parti zöld terület a Magyar Állam tulajdona, és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében van. A terület önkormányzati tulajdonba vételét szeretnék elérni. Készek a magas árat is kifizetni, mivel, mint ismert vitorlás kikötőt szeretnének ide, de sajnos nincs jelentkező beruházó. Az utat -bár nem az önkormányzat tulajdona- hideg aszfalttal rendbe teszik tavaszig. Szükség lenne a Berzsenyi, Jókai, Kisfaludi utcák felújítására is, azonban nincs pályázati kiírás ilyen célra.

Takács István elmondja nem tag, hirdetésen látta a közgyűlés idejét és kíváncsi volt az egyesületre. Szomorúan hallja, hogy üdülők számához képest alacsony a tagok száma és az önkormányzat ennek megfelelően kezeli ezt a társaságot. Pedig a polgármester minden szárszói polgármesterének kell lennie, és szégyellheti magát, ha valóban úgy van, hogy lekezelik az üdülőtulajdonosokat. Úgy gondolta az egyesület felkarolja a nem elhanyagolható nagyságú üdülőterület tulajdonosainak problémáját. Megrökönyödve hallotta a polgármestertől, hogy másra mutogatnak. Nem fogadható el az, hogy nincs a balatoni rész központjában WC, nem a MÁV-ra kell mutogatni, meg hogy nincs pénz erre, vagy a szemétszállítás rendezésére. Az utcai lámpák cseréjét az önkormányzatnak kell intézni, hiszen az E.ON-nal ők állnak szerződésben. Annál többet is tehetne az önkormányzat, mint felszólító levelek küldését az üdülőtulajdonosoknak, ugyanis az üdülőterület meglehetősen szép összegű bevételt biztosít. Korábban a szállítás után elmaradt szemetet egy traktorral összeszedték, és az nem rontotta az utcák képét. Megoldást várunk az önkormányzattól és nem azt, hogy „tudjuk, ez van! nincs mit tenni!” hiszen mindenért fizetünk. Szeretné, ha az önkormányzat ugyan úgy foglalkozna az üdülőterülettel, mint sajátjával. Javasolom az egyesületnek, keresse fel akár levélben a tulajdonosokat -ha nem is tagok- és kérje a felhatalmazásukat érdekeik képviseletére. Az Önkormányzatnak pedig tudomásul kell venni, hogy az egyesület mögött nagy létszám van, akik szeretnének Szárszóért tenni. Válasz: „nem nézik le, nem kezelik le az üdülőtulajdonosokat, ezt kikéri”a polgármester Úr. Az önkormányzat elemi érdeke az, hogy az egész települést rendbe tegye, mert csak akkor van vendég. Az üdülőtulajdonosok egy része nem időben teszi ki a szemetet, és ezt továbbra is összeszedjük. 12 millió Ft.-ba került a szokásos szemét szállításon felüli az önkormányzat által elszállított szemét. Komposzt telepet alakítottunk ki ahová a begyűjtjük a zöld-hulladékot. A szemetet összeszedjük, de a hiba a MÁV és más vállalatokban van. Tehát az önkormányzat mindent megtesz a település rendbetartásáért, de a MÁV helyet nem fogjuk takarítani a vasútállomási WC-t. Pályázati pénzből 34 közmunkást alkalmazunk, de ez is kevés. Hiba mindenhol, itt is van. El kell ismerni, a zöld szigetet rajtunk kívüli okok miatt nem sikerült kialakítani. Ha valaki előtt szemét van, telefonáljon a hivatalba és intézkedünk az elszállításáról.

Megjegyzés: a közgyűlésről készült hangfelvételt az elnökség meghallgatta és megállapította, a felszólaló nem használta azt a kifejezést (lenézik, lekezelik az üdülőtulajdonosokat), amit a Polgármester kikért. Az elnök levélben értesítette a polgármestert tévedéséről.

Polgármester úr felvetette azt, hogy októberben van az egyeztetés a Zöldfokkal és kérte szakemberük vegyen részt a megbeszélésen és legyen segítségünkre. Megjegyzés: az elnök levélben kérte a tárgyalás időpontjának közlését, de választ nem kaptunk.

Fehér István kérdezi: van-e lehetőség a pár éve kapott német kukák igénylésére. A kukát kell biztosítani a Zöldfoknak, azokat nem szedik szét az állatok. Válasz: a kukákat vette az önkormányzat, ingyen osztotta szét a faluban és a maradékot az üdülőtulajdonosoknak. Bárki igényelhet a Zöldfoktól kukát, problémát a kukák hétfői üdülőbe visszahelyezése jelent.

Kozalik Félixné a kultúrházi asztalitenisz lehetőség és a Móricz strandi röplabdázás felől érdeklődik. Válasz: a helyi sportegyesület tart edzést, a „mozdulj Balaton” program keretében szervezik a röplabdát. A „mozdulj Balaton” program keretében az öt sportpályán lehetőség biztosított sportolásra június-augusztus 22 között.

Füredi Lászlóné utcatáblák kihelyezését kéri a kereszteződésekbe, valamint a hiányos utcatáblák pótlását kéri. Kérdezi: azokat a tulajdonosokat, akik a ház előtt az útig nem tartják rendbe a területet megbüntetik-e? Az önkormányzatnak ezeket a területeket is rendbe kellene tartani a tulajdonos költségén. Kéri a Móricz strandra vezető lépcső gyakori tisztítását, mert most balesetveszélyes. Segítséget kér a Viola-Akácos utcák sarkán lévő szennyvíz-átemelőből áradó bűz megszüntetésére. Kérdezi: 1992-től nyaralótulajdonos, van-e lehetősége állandóra bejelentkezni? Válasz: az állampolgár joga hova jelentkezik be állandóra. Biztatjuk állandó bejelentkezésre az üdülőket, mert növeli bevételünket a lakos utáni állami hozzájárulás. Az utcatáblákkal kapcsolatosan: nagyon elszaporodott a „buli turizmus”, amikor a diszkóból a gyerekek hajnalban leszállnak a vonatból és vandál módon viselkednek, törnek-zúznak. Tavasztól állandóan utcatáblákat cserélünk, de van ahol egy éve nem tudtuk kicserélni. A fűnyírás költségének behajtása hosszadalmas közigazgatási eljárás, de le kell nyírni az elhanyagolt területeken.

Vitt Erika Muskátli-Hajnal utcák sarkán. A szomszédok a sarokra, elém rakják a szemetet, lomtalanítást. Mit lehet csinálni? Kéri: a sarkon nyírják fel a fákat, ez balesetveszélyes is. Válasz: Szárszón egyesek sportot űznek abból, hogy mások elé teszik a szemetet, azért mert akkor nem őket bünteti meg a közterület felelős. A vétlen pedig felháborodottan tiltakozik. A fákat fel fogják pucolni.

Lahos Ilona egyesületi titkár: megköszöni a polgármesternek azt, hogy az adóról értesítő és az üdülőterület rendjéről szóló tájékoztató levélben minden tulajdonos kapott a Balatonszárszói Üdülőegyesület elérhetőségéről tájékoztatását.

Egyéb megbeszélnivaló nem lévén, a levezető elnök megköszöni dr. Méhész László polgármester úr és munkatársa szíves közreműködését, és a közgyűlést berekeszti.

Budapest, 2010. március 23-án.

Dr. Gimesi András