2013.07.21. - A Balatonszárszói Üdülőegyesület Elnökségének 2012-dik évi beszámolója

A Balatonszárszói Üdülőegyesület Elnökségének
2012-dik évi beszámolója

Tisztelt Tagok!

Beszámolómban, következő témákról beszélek:

1, Egyesületünk élete:
Az elmúlt évekhez hasonlóan, továbbra is aktívan vettünk részt a szárszói rendezvényeken. Ezek közül kiemelném a Lecsó fesztivált, Szüreti bált, Pünkösd vasárnapi évadnyitó főzést, a szezonnyitó ünnepségen való részvételt..
Folytattuk a nyugati részen a partszakaszok tisztítását - Kond, Huba és a Botond utcáknál, valamint a Huba utcai játszó térhomokozóinak rendszeres karban tartását.
A tavaly vállalt, és elkezdett szóró lapozást idén kiterjesztettük a vasúttól északra lévő összes területre, beleértve a Móricz utcánál lévő strandi hírdető táblát. Idén az úgy nevezett” József Attila” üdülő terület információs füzettel való ellátását is megoldottuk.
Az elnök személyében, az önkormányzati üléseken rendszeresen képviseltetjük a tagságunk érdekeit. Ennek eredménye lett, hogy június hónapban végre felújították a Berzsenyi utcát, illetve a Hunyadi utca felső egyharmada zúzott köves réteget kapott.
Kérésünk hatására a Berzsenyi utcába 3 szemetes kuka került kihelyezésre.
Tavaly augusztusában az önkormányzattal közösen elkezdtük a csónak kikötő megvalósításával kapcsolatos tárgyalásokat. Ennek eredménye lett, hogy elkészült a Vízpart utcába tervezett kikötő - valamint a Kaza és az Ete utcai sólyák- terve, melynek megvalósításában egyesületünk, továbbra is aktívan vesz részt.
A testületi üléseken, az egyesületünket érintő alábbi napirendi pontokról volt tájékoztató, a teljesség igénye nélkül: 2012-ik év első és második félévének gazdálkodása, az idegen forgalmi szezon és programok tapasztalatainak értékelése, a civil szervezetek beszámolói,Tóparti park beruházás.
A költségvetési vitában, az önkormányzat támogatta és el is fogadta javaslatomat, hogy ne legyen idén se üdülőhelyi adó emelése.
Lahos Ilona képviseletében részt vettünk, a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetségének Siófoki ülésén.
Örömünkre szolgál, hogy üdülő tulajdonosaink közül, 3 főt az Önkormányzat munkájukat elismerő oklevéllel értékelte. Október 23-iai ünnepségen vehette át az elismerést Fazekas Piroska, aki rendszeresen tartott ingyen, az őszi hónapokban, a falu lakosságának számítás technikai foglalkozásokat, valamint Gotschal Márton, aki a Bendegúz strand és a nyaralója környékén végzett közösségi munkájáért kapott. Jó magam, az augusztus 20-i ünnepségen vehettem át a hasonló oklevelet Dorogi Sándor polgármestertől.

Ez úton szeretném megköszönni, az egyesületben végzett közösség formáló főző munkájukat:Fábry György és nejének-Katinak,, Ozsváth Béláné-Zsuzsa néninek-, Lahos Ilonának, M.Vadai Erzsébet-Babynak, Morvai Ferencnek és Wiesnerné Németh Máriának.

A tagság tájékoztatása:
Részben e-mail-en küldtem havi információkat tagságunk felé. A honlapunkon is nyomon követhették tagjaink a szárszói híreit. Köszönöm áldozatos munkáját dr Gimesi Andrásnak.
Az e-mail-lel rendelkező tagjaink rendszeresen megkapják a „ Szárszói Fiatalok” által küldött Szárszói Hírmondót, valamint egyéb a településsel kapcsolatos információkat.

2, Működésünk:
A tavalyi évben több mint 30 fővel gyarapodott tagságunk, és így elértük, a 360 főt. Sajnos van olyan tagtársunk, akiről szinte semmit sem tudunk. Ennek érdekében kérem a jelenlévőket, hogy segítsenek, e passzív tagok felkutatásában és aktivizálásában!
Tavaly, újból pályáztunk, a” Civil szervezetek működési célú támogatására”. A pályázatunkat bár befogadták, sajnos nem sikerült anyagi forráshoz jutnunk.
2013.januárjában a Önkormányzat felé, az éves beszámolónkat benyújtottuk.
A képviselő testület mindegyik tagja a beszámolót elfogadta-17/2013.(I.21.). Ez lehetőséget adott arra, hogy idén szintén pályázhassunk támogatásért. Ebben az évben megpályázott 150.ooo Ft-ot az önkormányzat át is utalta egyesületünknek. Hat.szá.:110/2013.(IV.22.)
1991-ben keletkezett, az egyesületünk és az önkormányzat között az Együttműködési megállapodás. Az elnökségünk felkérte Somfai Jánost, hogy nézze át, és tegyen javaslatokat annak átalakítására. A tervezetet elkészült, melyet átadtam dr Tomka Ákosnak, az önkormányzat testületi tagjának véleményezésre. Reméljük, ebben az évben életbe is lép az új megállapodás!

3, Az elnökség:
I. ülésünket augusztus közepén tartottuk, melyen határoztunk arról, hogy Ilkei Erzsébetet-gazdaságisunkat, és Dr Fábry Györgyöt rendszeresen meghívjuk üléseinkre, megfigyelői státuszban. Elnökségünk elkezdte az elmúlt 20 évvel kapcsolatos anyagok gyűjtését.
II. ülésünkön, melyet december elején tartottunk meg, a következőkről volt szó. A 2012-es év gazdálkodásának áttekintése, az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás módosítása, 2013-ik évi programjainknak megbeszélése.
III. ülésünket május elején tartottuk. Napirendi pontok a következőek voltak:
az OBH/ Országos Bírói Hivatal/-nak elküldendő anyag megtárgyalása, pályázatok helyzete,nyári programokra való felkészülés.
Munkájukat e fórumon is megköszönöm.
IV. ülésünket július végén tartottuk, ahol az elnökség beszámolóját elfogadtuk, valamint előkészítettük a mai délelőtt forgató könyvét, s elkezdtük a lecsó fesztivál szervezési munkáit

4,Anyagi helyzetünk:
A 2012-es év költségvetése kiegyensúlyozott volt.
Végleges elszámolás bevétel: 281.000 Ft
Önkormányzati támogatás: 150.000 Ft
Tagdíj: 117.000 Ft
Egyéb 14.000 Ft

Végleges kiadás: 246.000 Ft
Tárgyévi eredmény: 35.000 Ft
Mérleg:
Forgó eszközök:182.ooo Ft.
Összesen: 182.000 Ft
Források:
Passzív tőke: 35.000 Ft. Tartalék: 147.000 Ft. Összesen:182.000 Ft

Kérem, a jelenlévőket, hogy szavazzák meg, és ezáltal fogadják el a pénzügyi beszámolót!

5,Kapcsolatunk az önkormányzattal
Az egyesületünk állandó részvevője a képviselő testületi üléseknek. Az elmúlt évben, egy kivétellel minden testületi ülésen részt vettem és ott a tagság érdekeit figyelembe véve tettem javaslatokat, melyeket a testület többször is elfogadott
Ezek közé tartozott:az üdülő ingatlanok adójának 2012-es évi szintjén való tartása,az AVE-val kapcsolatos problémák összegyűjtése.
Nyári hónapokban, a hétfői megbeszéléseken részt veszek és az üdülő tulajdonosok által jelzett észrevételeket tolmácsolom és segítek annak megoldásában- KRESZ táblák, csónak kikötői feladatok,internet
Amennyiben a tagjainkkal, vagy az üdülő tulajdonosokkal kapcsolatos információ hangzott el a képviselői ülésen, azt a havi információs jelentésben, e-mail formájában a tagság felé elküldtem.
Dorogi Sándor polgármester úrra, szinte napi kapcsolatban vagyok.
Jó kapcsolat alakult ki a Szárszó nonprofit kft-vel és annak vezetőjével,Bókáné Marikával. A felmerült problémákra gyorsan reagál. Segítségével hozattunk homokot a Huba utcai strandra. A Botond utcai nyesedékeket rövid időn belüli elszállítását oldotta meg, KRESZ táblák hiányának pótlása, szemétkupacok gyors megszüntetése.
Segítséget kaptunk,hogy az üdülőegyesületünk felhívását minden üdülőtulajdonosnak elküldte .

Javaslatok:
1,Egyesületünk létszámának emelése.
2, Minél több üdülő tulajdonos elérése információkkal. Továbbra is aktív részvétel a szárszói programokban.
3, Különböző pályázatokon való részvétel.
4, A módosított önkormányzati együttműködés aláírása.

Balatonszárszó,2013-07-21. Wiesner Péter elnök