2013.06.08. - májusi információk

1, Pünkösdkor, évadnyitó főzőcskét tartottunk, a József Attila Művelődési Ház kertjében.
A menü gulyásleves volt. Ezen a rendezvényünkön 30 fő vett részt. A jó hangulatú rendezvényen- rövid időre megjelent- a polgármester úr is, aki tájékoztatást adott a falu életében bekövetkező változásokról,s egy szép kiadású könyvvel is meglepte az ott levőket, melyben a 2012-es évi szárszói fotó kiállítás legjobb képei találhatóak meg.

2, Az Önkormányzati ülésen az alábbi információk hangzottak el:

a, A Berzsenyi utca felújítása elkezdődött és június 20-ra be is fejeződik. A kátyúzást elkezdték több utcában is. Amennyiben úgy vélitek, hogy ez nem megfelelő színvonalú, úgy legyetek szívesek értesíteni az elnökségünket!

b, Sajnos csak jövőre készül el, a zene pavilon melletti 2 épület. Idénre egy mobil egységet kívánnak üzemeltetni, ahol lángost, sört és üdítőket lehet majd kapni.

c, A csónak kikötő terve elkészült. Nyáron, az egyesületünk szeretné összeírni azon nyaraló tulajdonosokat, akik helyet szeretnének kapni a kikötőbe, Kérek minden tagunkat, hogy ebbéli munkánkat támogatni szíveskedjék! Jelezzetek vissza e-mailon, vagy telefonon nekem az igénylők adataival!Előre is köszönöm!

d, A lomtalanítást a polgármester és a hivatal eredményesnek tartotta. Az AVE felé ebben az évben erre nem kellett kifizetni 10 millió Ft-ot. Külön köszönetét fejezte ki Dorogi Sándor, a nyaraló tulajdonosok felé, hogy partnerek voltunk a lomtalanításban.

e, Az idei támogatást -150.000 Ft-t- az önkormányzat átutalta számlánkra.

f, Május végétől a térfigyelő kamera rendszer működik a településen.

Budapest, 2013. június 8.
Wiesner Péter
elnök