Dorogi Sándor polgármester úr és a Balatonszárszói Turisztikai Egyesület elnöke Rácz Sándor Úr a találkozóra a Balatonszárszói Üdülőegyesület tagjait is meghívta a találkozóra.
A találkozón mint vendég kb.50 fő vett részt.
A polgármester Úr örömmel üdvözölte a szépszámú megjelentet, tájékoztatta a jenlévőket az elmúlt hónapokban az összefogás érdekében megtartott találkozókról, kapcsolatépítési, foglalkoztatási, fejlesztési tervekről. A tájékoztatás témái a teljesesség igénye nélkül, felsorolásszerűen :
A civil szervezetekkel szorosabb együttműködés (jubiláltak: Nők a Balatonért helyi csoport, Soli Deo vegyes kar és a Szárszó táncegyüttes).
Vállalkozói fórum, szakmunka felajánlás, pénzt nem kérnek, örülnek ha adókat időben fizetik.
Az év végi rendezvények forrása a testületi tagok felajánlása (nyugdíjas est, mikulásünnepség).
A parti üzletsor, a Jókai utcai fekvő rendőrök bontásra kerültek. Felajánlás keretében elkészült a parti sétány és az üzletsor egységes koncepcióterve, a kivitelezés 2012-ben lehetséges.
A nyári program kínálat bővítése a Balatonföldvári Kistérség településeinek amatőr együtteseivel, kézművesekkel, borászokkal, testvér településekkel. A balatonszárszói értékek erősítése, ápolása (József Attila, a 43–as szárszói konferencia, Zenés Vers Hete, Szárszói Kulturális Napok, országosan ismert Szárszóiak). A kertmozi helyén a Szárszói kötődésű Csukás István a gyermekirodalom kiemelkedő ( József Attila és Kossuth díjas) művelője segítségével Nyári Gyermek Színház létesül 2011 ben.
Az ingyenes Szárszói Hírmondó 2011-től színes kivitelben havonta jelenik meg, jelentősen emelt példányban, hogy minden háztartásba és nyaraló ingatlan tulajdonoshoz eljusson.
2011.-ben két-két alkalommal lesz zöldhulladék szállítás és lomtalanítás.
Informatívabb, és bővebb honlapot készítet az Önkormányzat.
A településen áthaladó korábban kerékpárúttá kinevezett jelenleg balesetveszélyes állapotú utcák , valamint a Balatonszárszót és Balatonföldvárt összekötő út felújítása több száz millió Ft nagyságú , melynek önrészére sincs forrás jelenleg. Vizsgálják a pályázati és finanszírozási lehetőségeket. (A korábbi években a település kevés pályázatot nyert, ami annyiban előny is, hogy a község nincs eladósodva).
A lakossági hulladék szállítással kapcsolatban a Zöldfokkal még tárgyalnak.
A polgármester Úr folyamatosan várja az üdülőtulajdonosok észrevételeit, kérdéseit, javaslatait, fogadóórája nincs bármikor elérhető, nyitott a találkozásra.
A Balatonszárszói Turisztikai Egyesület elnöke Rácz Sándor Úr mint volt polgármester jelölt
kifejtette, a választás lezárása után, Ö az amerikai gyakorlatot tartja kívánatosnak. Ott a kemény verseny után minden szereplő a rivalizálás helyett a közös célok megoldására koncentrál. A Turisztikai Egyesület a tevékenység és a szereplők összehangolásával,
igyekszik színesebbé, gazdagabbá, harmonikusabbá tenni. Kapcsolódva az Önkormányzat új honlapjához, több információt, bővebb kulturális és sport program kínálatot szeretnének nyújtani a Szárszón rendszeresen pihenő és az ide látgató embereknek.
A szolgáltatások minőségi javítása érdekében minősíteni kívánják a vendéglátókat, szálláshelyeket.
A tervek közül megemlítette a Sárkány Fesztivált (papír sárkány, sárkányhajók, versenye, sárkány makett – modell, báb, jelmez bemutató, játékok, film, színházi előadás, tűzijáték stb.).
Célul tűzték ki az idegenforgalmi adó mérséklését, az idegenforgalommal kapcsolatos fejlesztések segítését. A kapcsolattartás, tájékoztatás érdekében várják a Balatonszárszói Üdülőegyesület tagsága segítségét az adatbázis építésben.
Az Önkormányzat a többi civil szervezet együttműködésével májusban fórumot szervez a településen üdülőingatlannal rendelkezők részére.
A jelenlévők hozzászólásaikkal, felvetéseikkel a következők kérdések kezelését szorgalmazzák:
A minőségi túrizmus fejlesztése érdekében kívánatos lenne kikötő létesítése.
A Jókai utcai fekvőrendőrök eltávolítása után táblákkal is jelezni kell a veszélyeket a strandoknál (pl. gyermekek átkelése, elguruló labda stb.).
Az vasút állomásnál lebontott parti büfék helyett megoldás kell a vendégek kiszolgálására (az állandó büfék felépítéséig pl. sörsátor).
A Balatonszárszói Üdülőegyesület vállalja, hogy a fórumra a meghívókat eljuttatja az üdülő ingatlanok postaládájába, amivel kb. 150 000 Ft megtakarítás érhető el.
Az üdülőterületi utak többsége elhanyagolt, veszélyes, felújításokra készítsen az Önkormányzat ütemtervet.
A község nyugati területén nincs engedélyezett strand, infrastruktúra.
Az utcatáblák gépkocsiból nem észlelhetők, mert túl alacsonyan vannak.
A volt kenyérgyárat hasznosítani kellene.
A túl magasra nőtt nyárfák szeles időben veszélyeztetik a közelben lévő építményeket.
A lenyírt fű zsákos elszállítása (x db előre nyomtatott címmel és névvel).
A megbeszélés után Balatonszárszói Üdülőegyesület megjelent tagjai úgy érezték a község új vezetése komolyan gondolja a programismertető meghívójának jelszavát, és „Új időszámítás” kezdődik kedves nyaralóhelyünkön, Balatonszárszón.